Boglári tyúkhúrt szedtem, rögtön meg is ettem!


Szerző: - 2023 január 9.

Az ehető vadnövényekről, amiket inkább csak gyomnövényként ismerünk.

 

Ez a kép akár rólunk is készülhetett volna, mikor nemrégiben egy barátommal – aki nálunk vendégeskedett – ellátogattunk a balatonboglári Gömbkilátóhoz.

 

Szép kis túra volt. Már többször volt szerencsém megcsodálni a balatonboglári Gömbkilátót, és onnan letekintve az egész Balatont és túlpartját.

De ami jelen esetben még lényegesebb lesz a kirándulás élményénél is az az, hogy itt kezdtem el ténylegesen a zöldleveles vadnövények gyűjtését azzal, hogy találtunk tyúkhúrt – a barátom által beazonosítva – a kilátót övező dombok lankás oldalán. Nagy öröm volt felfedezni!

Tehát ahogy a címben is írtam: „Boglári tyúkhúrt szedtem, rögtön meg is ettem!” Bezony, frissen szakítva a legízletesebb! Aki még nem kóstolta, járjon utána, finomabb, mint a jégsaláta!

Forrás: https://noiezmegaz.hu/wp-content/uploads/2016/02/Tyukhur-a-sokoldalu-gyogynoveny.jpg

Eddig nem sok mindent gyűjtöttem a természetből, leginkább csak csipkebogyót, bodzát, pitypangot, citromfüvet, kakukkfüvet, mentát és akácot. Remek tea és ízes víz készíthető belőlük gyümölcs és friss zöldfűszerek, mint például a friss bazsalikom hozzáadásával.

Kísérletezzetek bátran! Nem kell hozzá sok minden, csak pár friss (vad)növény és egy kis hideg víz. Na meg lehetőleg egy nagy, 4,25 literes üveg, amiben egy éjszakát áznak a friss gyógynövények és friss fűszerek, majd fogyasztás előtt egy órával tehettek bele egy kis gyümölcsöt is. Citrom- és narancskarikák előző este is mehetnek bele a friss zöldekkel együtt.

Források: https://mumpark.hu/life/viz-viz-izes-viz/ és https://www.mindmegette.hu/images/257/O/shutterstock_198106940.jpg

Az akác kivételével mind szerepelnek a fitoterapeuta-képzést lezáró vizsgán mint hivatalos gyógynövények. Na, de mi a helyzet a tyúkhúrral?

A tyúkhúr bizony nincs benne ebben a listában. De ha egy picit is jobban utánanézünk, azt látjuk, hogy ismert gyógyhatásai vannak. Ezt igazolja többek közt, hogy van tyúkhúrt tartalmazó Györgytea is.

Nézzük is meg közelebbről a tyúkhúr gyógyhatásait!

„A tyúkhúr tea nagyon jó koleszterincsökkentő. Kiváló zsíroldó tulajdonsága teszi alkalmassá az epeműködés javítására, a vérzsír bontására. Rendszeres használata a magas triglicerid- és koleszterinszintet csökkenti. Ilyenkor napi egy csészével igyanak belőle étkezés előtt. Korlátlan ideig fogyasztható. A népgyógyászatban légúti betegségekre, köhögésre, valamint emésztési zavarokra is használják. Segíti a máj és a vese működését, kőoldó hatással is rendelkezik. Újabb információk szerint javítja az általános anyagcserét, alacsonyan tartja a vércukorszintet, ezért cukorbetegek is alkalmazhatják kiegészítésként.”

Forrás: https://www.gyorgytea.hu/gyogynovenyek/tyukhur-stellariae-herba/

Olvasható, hogy korlátlan ideig fogyasztható teaként, így nyugodtan együk rendszeresen salátában is.

Én is szedtem ma egy jó adag tyúkhúrt reggelire és salátát készítettem belőle (többször is jó alaposan átmostam almaecetes vízben).

Forrás: saját fénykép.

Milyen salátát készíthetünk belőle? Ami éppen van otthon, azokból variálhatjuk.

 

Csak kreatívan! Nem vegetáriánus és vegetáriánus, vegán változatban is lehet készíteni.

Nos, lehetséges hozzávalók aszerint, mi van éppen otthon:

– zöldleveles: tyúkhúr (vagy más zöldlevelesek, vegyesen a legjobb);

– zöldség: paprika, paradicsom, uborka stb., én ma paprikát és koktél paradicsomot tettem bele, mert az volt itthon;

– olaj, olajos alkotó: bármilyen hidegen sajtolt olaj, ami van otthon (olívaolaj, tökmagolaj stb.), avokádó, olajbogyó, én ma tökmagolajat tettem bele;

– savanyító: almaecet, ecet, borecet, mustár, én ma saját erjesztésű almaecetet tettem bele;

– gyümölcs: szilva, körte, alma, mandarin jó bele, én ma körtét, kis szilvát és mandarint tettem bele, ami volt itthon;

– édesítő: méz stb., én ma mézet tettem bele, mert csak az van itthon, illetve a gyümölcs mellé nem is mindig kell méz;

– fehérje: lazac, apró halak, sprotni, szárnyas, pirított vagy nyers sonka, tepertő stb., én ma főtt tojást tettem bele;

– egyéb lehetséges hozzávalók: különféle szószok, mártások vagy öntetek, magvak őrölve vagy apróra vágva (olajos alkotók), vegetáriánusoknak finom lehet kókuszkrémmel.

Forrás: saját fénykép.

De biztosan van saját kedvenc salátareceptetek!

Ha elég fehérjedúsra készítitek, egytálétel is lehet belőle, ahogyan ezt nálam is láthatjátok, jó kis adag lett! Érdemes sok zöldlevelest enni, hisz ahogy a funkcionális orvoslás tartja: a vadontermő, friss zöldlevelesek (a gyógy- és fűszernövények) a második legtápanyagdúsabb ételek a belsőségek után.

Dr. Mat Lalonde tápanyagsűrűségi táblázata:

Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=619499919682845&set=pb.100048685286246.-2207520000

Milyen hasonló gyomnak tartott vadnövényeink vannak, amiket akár saját kertünkben vagy az utcasarokról is leszakíthatunk? És remek saláta alapot adnak?

 

Kövér porcsin, papsajt, csalán, fehér árvacsalán, fehér libatop, pitypang, salátaboglárka, vadsóska, zamatos turbolya, százszorszép, nagy útifű, fehér- és vöröshere, pásztortáska, kerek repkény és a többi.

Források: https://izeselet.hu/magazin/8-vadnoveny-magyarorszagon-amelyet-batran-megkostolhatsz/ és https://sobors.hu/gasztro/eheto-gyomnovenyek/

Természetesen fontos, hogy vadnövényeket ne szennyezett helyről gyűjtsünk és ne akkor, amikor esik. Ennél messzebbre menőbben a gyűjtés mikéntjére most nem térek ki.

Mit készíthetünk még a zöldleveles vadnövényekből a salátán kívül?

 

Főzeléket, ledarálva használhatjuk friss zöldfűszernek egytálételekbe, levesekbe, pörköltbe, vagy öntetet készíthetünk belőle kókuszkrémmel vagy egyéb krémmel, sós süteményekbe, pékáruba is tehetjük, a sülteket is fűszerezhetjük vele és a többi. Nap mint nap felhasználhatjuk, és nem csak nyersen.

Forrás: saját kép, fotós Kovács Krisztián.

Szép napot mindenkinek! Jó kirándulást és gyűjtögetést! Boglárra is mehettek megkeresni a jó kis tyúkhúr lelőhelyet!


Kiemelt kép forrása: http://balcsi.net/wp-content/uploads/2020/01/balatonboglar_gombkilato.jpg

2023-01-09T08:27:52+00:00

További bejegyzéseink

Makk-játszma
Érdekes cím… mennyi mindent jelenthet… és mégis egész egyszerűen kergetőző […]