PTE MIK

Na, és kristályvizet tudtok-e készíteni?! I.rész

By Bogíta szept 20, 2021

2019-ben lehetett, hogy Ausztriában vendégeskedve kristályvízzel kínáltak meg. Jó élmény volt, friss, üdítő! Hazaérve szerettem volna készíteni magamnak ilyen vizet.

Így hát elmentem Pécsett Tibi bácsi ásványboltjába, a Jókai utcába, hogy vegyek hegyikristályt, rózsakvarcot és ametisztet, mert ezek voltak a kancsóban Ausztriában.

Jó helyre kerültem, jobb helyet nem is találhattam volna! Tibi bácsinak még könyve is volt a kristályvíz készítéséről! Mára már beszereztem én is, és többször el is olvastam.

Érdekes olvasmány, ajánlom figyelmetekbe, ha komolyabban szeretnétek elmélyülni a témában!

Ezután a hosszas bevezető után, hogy én hogyan kezdtem el megismerkedni a kristályvízzel, nézzünk rá valami tudományos leírást is, hogy micsoda valójában a kristályvíz.

A kristályvíz valójában energetizált víz.

„A kristályvizek előállítása során a kőzetekbe, ásványokba vagy drágakövekbe zárt információ átkerül a vízbe. Az így informált vizek (külsőleg vagy belsőleg alkalmazva) a kövekhez hasonló hatást fejtenek ki az emberi szervezetre. A lényeg itt – természetesen – kizárólag a kőből származó információ, nem pedig a valamilyen módon vízbe került, kioldódott anyag!”

Forrás: Michael Gienger-Joachim Goebel: Kristályvíz című könyvének a 8. oldalán van.

„A kristályvizeket egyrészt (speciális hatás nélküli) ivóvizünk minőségének javítására, másrészt (speciális hatású informált vizet) gyógyszerként használhatjuk.”

Forrás: Michael Gienger-Joachim Goebel: Kristályvíz című könyvének a 10. oldalán van.

Én most csak az előbbivel foglalkozom, az ivóvíz javításával. Ízletes, tartós (csírásodás csökkenése), energetizált itókánk lesz.

Kristályvízbe alkalmasak:

  • a kristályok, nyerskövek (terméskövek is) anyakőzettől leválasztva,
  • a csiszolt kristályok (foglalat nélkül),
  • a forgódobban koptatott, előkoptatott görgetegkövek.

Kristályvízhez olyan kristályt válasszatok:

  • amelyen jól látod természetes jellemvonásait (szín, tisztaság, csillogás stb.),
  • valódi és megmunkálatlan, durva felületű (intenzívebb, mint a sima, vagy csiszolt),
  • a kövek és a víz érintkezési felülete a lehető legnagyobb legyen az intenzitás érdekében, azaz sok kis kövünk legyen,
  • viaszozatlan.

Bemutatom az én szerzeményeimet:

A hegyikristály az egyetlen semleges hatásúnak mondható kristály. A hegyikristály jellemzői: frissesség, élénkség, energia, világosság, olyan, mint a hegyi patak.

Az alapkeverék további résztvevői és jellemzőik: ametiszt – éber, tudatos, békés és a rózsakvarc – érzéki, érzékeny, élénk. Kellemes „Wellness-italt” kapunk e hárommal készítve vizünket. Amint láthatjátok, van 3 alap feliratú szett, illetve 4 alap feliratú szett is, ebben van még citrin is.

Láttok még a képen fent egy nagy ametiszt drúzát is, azt, hogy ez miért kell, arról később, a második részben lesz szó.

Hatásuk hónapok rendszeres fogyasztásával érzékelhető! A kristályok víztisztítást, szűrést nem végeznek!

Figyelem: belsőleg nem lehet akármilyen kristályt alkalmazni, például vannak mérgezőek is! A fenti alapkeverék korlátlanul fogyasztható, de vannak olyanok, amelyek csak kis mennyiségben! Betegség, várandósság, homeopátiás kúra esetén járjunk jobban utána a témának!

Az is fontos, hogy milyen vízből készítitek a kristályvizet.

Minél kevesebb oldott anyagot tartalmaz a víz, minél kevesebb információ érte, annál hatásosabb lesz. A magas nyomás is nehezíti (vezetékes víz) az információ felvételét a kristályokból. A csapvizet mindenképp tisztítsuk meg, ha azt használjuk, pl. aktívszén-szűrős víztisztítóval.

Legjobb az ásványi anyagokban szegényebb forrásvíz az üvegbe palackozott ásványvíz. A legmegfelelőbb a 200 mg/l-nél alacsonyabb ásványianyag-tartalom, de elfogadható még az 500 mg/l oldottanyag-mennyiség is. 1000 mg/l felett megszűnik a víz informálhatósága!

Forrás: https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1863/18631/186316/18631699_1148697_43ff36f209a92be985054e99205f0797_wm.jpg

Ha szívesen bele is vágnátok a készítésébe

Érdemes ellátogatnotok a pécsi Jókai utcai ásványboltba, hogy beszerezzétek a legfontosabb alkotókat, a kristályokat. Tibi bácsi nagyon felkészült a témában, kérdezzétek bátran, és találhattok nála előre összeállított csomagokat az alap kristályvízhez (hegyikristály-ametiszt-rózsakvarc).

Ennyit az alapokról. A következő részben el is készíthetitek velem a kristályvizet, hogy aztán mást se igyatok! 😉

Forrás: https://www.heol.hu/wp-content/uploads/2017/11/+otf/1200×630/shutterstock414340798.jpg

Kristálytiszta szép napot kívánok!

Kiemelt kép forrása: https://angyalszarny.eoldal.hu/img/picture/1740/kristaly-viz-1.jpg

By Bogíta

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük