„Valaha, ha el akartál adni egy filmtervet, nem volt másra szükséged, mint egy jó történetre, mert mindenki tudta, hogy a jó film alapja a jó történet. Azután… egy jó hőst kellett hoznod, hiszen egy jó hőssel számos jó történet lehetséges. Mára már… egy világot kell hoznod, mert abban számos érdekes hős élhet, akikkel számos jó történet lehetséges.”
Henry Jenkins, Convergence Culture, idézet egy hollywoodi forgatókönyvírótól
Rád hogyan hat a filmek világa? Megtetszett már neked egy-egy építészeti részlet vagy érdekes épület a filmvásznon, ami felcsigázta a fantáziádat? Elgondolkodtál már azon, hogy miért a sci-fikben jelennek meg formabontó építészeti megoldások? Ha érdekel a film és építészet kapcsolata, akkor tarts velem ebben a cikkben.
Kerestem egy kortárs filmet, aminek a forgatási helyszíne egy építészetileg modern és példaértékű épületben játszódik, így az Ex Machinára (2014) esett a választásom. Ez az utópikus, sci-fi köntösébe bújtatott film több szempontból is reflektál a kortárs gondolkodásra, mind építészetileg, mind technológiailag. Alex Garland rendezte, a produkciós vezetője Mark Digby.
A helyszín megtalálása
Az Ex Machina egy techmilliárdos minimalista búvóhelyén játszódik. Ehhez a sci-fi thrillerhez teremtettek meg egy hátborzongató klinikai hangulatot egy lenyűgöző természeti háttérrel. Egy 3-4 szereplős filmben, ahol a szereplők mind egyetlen házban tartózkodnak, akaratlanul is az épület és a környezetének a kommunikációján alapszik a hangsúly. Találniuk kellett egy házat, ami egy multimilliárdos karakter személyét tükrözi, ez pedig komoly fejtörést okozott, mert a forgatókönyvben nem volt semmilyen kiindulási pont az épületről.
Első körben hatalmas csarnokokat, művészeti múzeumokat és tudományos kutatólaborokat tanulmányoztak az alkotók, időközben Tadao Ando munkásságába is belemélyedtek, végül mindezt összegezve megfogalmazták azt, hogy biztonságot és bezártságot kell sugároznia a háznak. Ha az épület távol van mindentől, ahova nehéz eljutni, akkor nincs szükség kerítésre, magas falakra, kisebbre vehetik a léptéket, továbbá fontos szempont volt, hogy az épület körüli természet tükrözze a ház tulajdonosának a hatalmát, aki birtokolja azt. Végül a választás egy észak-norvég hotelkomplexumra esett, amit a rendező helikopteren keresztül vett észre, miközben pásztázta a területet.
Az épület megtalálása
A Jensen & Skodvin Architects norvég építész iroda tervezte a vendégházakat 2007-ben és 2010-ben, amiket a rendező kinézett a filmhez. Az építészek több kisebb házból álló épületegyüttest szórtak szét a területen, így azok beleolvadnak a tájba. Minden vendégháznak van egy vagy két fala, ami üveghomlokzatot kapott, hogy teljes értékű legyen a tájkép látványa, ami évszakonként mindig más arcot mutat a bentről szemlélőnek. Továbbá egyik apartman sem néz rá a másikra, ezzel függönyök nélkül megtartva az intimitás érzését.
A forgatásról
A filmesek kettő vendégházat használtak fel a forgatás során, a be- és kijáratok — az egyes helyiségekből— tették lehetővé a terek közötti ugrást a filmbeli jelenetek között. A filmben szereplő helyszín többi elemét, amik az alsó szinten lévő betonfelületű helyiségekben játszódtak, az angliai Pinewood Filmstúdióban építették fel. A produkciós vezető el akart szakadni a hollywoodi tendenciáktól, miszerint a merev fényes felületek a rosszfiúknak valók, ahol a gazemberek modernista csillogó házakban laknak, ezért betonfelületű minimalista, ízlésesen berendezett tereket alakítottak ki, skandináv-retró stílussal kiegészítve.
Belső terek
A Pinewood Stúdióban építették fel az épület folyosóját, a főszereplők hálószobáit és a labort. Kívülről tükröződik a skandináv hangulat a kubusok, a faburkolat megjelenésével. Belülről a tér meglehetősen durva és érdes volt, ezt fel kellett oldani az emberi élet „puhaságával”, hiszen a ház egyik szerepe a lakhatás. Egy ember él ott egyedül, aki intelligens, tanult, olvasott, műértő és nagyrészt a munkájára fókuszál. A leegyszerűsített skandináv designt vegyítették a klasszikus 50-es évekkel, ami feltűnik a ház részleteiben.
Technológia
Hogyha valaki technológiai zseni, akkor a házában a technológia is rejtetten jelenik meg. Hogyha valami nem funkcionális, akkor nem kell szem előtt lennie. Ez volt az egyik elv a belső tér szervezésénél: a panelek, a villanykapcsolók a szekrények legyenek beépítve a térbe. A világítást is rejtetten oldották meg, minden el van rejtve a mennyezetben, a padlóban és a falakban. Az épületen belül egyetlen egy dolog van, ami mégis az ember szeme előtt világít, ez a női robot teste.
Robot a térben
Ava, a robotnő be van zárva a ház alatti helyiségbe, börtönét úgy képzelték el az alkotók, mint egy tágas teret, amiben szabadon mozoghat, mint például az állatkertben egy tigris. Van egy kis privát természeti látképe is, miközben a vendégként idehívott és teszteket elvégző Caleb be van korlátozva egy szűk kubusba, ezzel kontraszot képezve a szabadság és a bezártság érzete között. Tulajdonképpen ki is van bezárva? A kubust három oldalról üvegfal veszi körül, ezáltal minden beszélgetésük alkalmával változtathatnak a kameraálláson, a fények is alkalomról alkalomra mások lesznek, ahogy a cselekmény kezd kibontakozni.
Emberi karakterek a térben
Caleb megérkezéskor még öltönyben van, a cselekmény előrehaladtával egyre hétköznapibb ruhába bújik, ezzel próbálva fenntartani a komfortérzetét a rideg és ismeretlen hétvégi szállásán. A főnökétől kap az alagsorban egy high-tech ablaktalan hálószobát, ahol az egyetlen elfoglaltsága Ava megfigyelése kamerán keresztül. Nathan, a ház tulaja emlékezteti is arra Calebet, amikor az ablak hiánya szóba kerül, hogy ez egy kutatóközpont, ahol fókuszálnia kell a feladatára.
A néző Calebbal együtt ismeri meg a helyszínt és a többi szereplőt, vele tudunk ez elején a leginkább azonosulni egy olyan világban, ahol az őt körülvevő környezetben a főnöke a teremtőerő. Nathanhez idomul a ház karaktere, ő működteti az egész gépezetet. Caleb a feladata elvégzéséhez is csak egy kis mozgásteret kap egy szűk kubusban, ahol a csavar kedvéért szabadon járkálhat körülötte a női robot, mintha ő lenne a ketrecben, akár egy kísérleti egér, nem a nő. Ez a cselekmény előrehaladtával be is igazolódik.
A terek a diszkomfortérzetére erősítenek rá, nem úgy, mint Nathan esetében, aki hazai pályán mozog. Minden helyiség, minden tér a rendelkezésére áll az önkifejezésre és a szabad mozgáshoz, mint például a szabadtéri konditerme vagy a hálószobájában lévő panel mögé rejtett discozene funkciója.
Konklúzió
Az építészet, a belsőépítészet a színészekhez, karakterekhez kötődik, a néző a neki szimpatikus karakterrel tud azonosulni, annak a karakternek a térérzékeléséhez, az építészettel való kommunikációjához viszonyul. A karakterek körül megjelenő díszletet és építészeti hátteret órákon keresztül szemléli a néző, néha a kamerán, néha a szereplők szemén keresztül, olyan impulzusokat kapva, amik akaratlanul is beépülnek a tudatukba, elraktározzák azokat a részleteket, amikre a film hangsúlyt fektet.
Ez a film egy olyan építészeti mintát kommunikál, ami példaértékű és kortárs. A film építészeti példáin keresztül edukálja a nézőt, hat az ízlésre és formálja azt. Minél több ilyen példát látunk, annál jobban összeáll a fejünkben egy kép arról, hogy a mai építészetnek mi a formanyelve, hogyan kommunikál és milyen tereket hoz létre. Elindít minket a kortárs építészet megismerése felé.
takacsa