PTE MIK

Tél? Akkor elő a korcsolyacipőt!

A tél beköszöntével számtalan programra is lehetőség adódik, ami az év többi részében nem. Habár hideg van és érdemes rétegesen felöltözni, hogyha elhagyjuk az otthonunkat, megéri néha kimozdulni ezeken a hideg napokon. Sok hóra ugyan nem számíthatunk, ennek ellenére említésre méltó pár olyan hely és tevékenység, amit a barátainkkal vagy a párunkkal érdemes megnézni vagy kipróbálni Pécsett.

A tél egyik legismertebb elfoglaltság talán a jégkorcsolyázás. A hűvös idő ellenére eléggé fel tudja melegíteni az embereket eme sport, emellett szórakoztató is, főleg ha a szeretteinkkel űzzük. Ha nem is vagyunk profi korcsolyázók és párszor a földön találjuk magunkat a jégen, közben ezernyi nevetés el tudja hagyni az ajkunkat. Nem a profizmus a legfontosabb, hanem az, hogy jól érezzük magunkat. A pár órás korcsolyázás után biztosan mindenkinek jólesik egy forró ital, így érdemes elmenni egyet forralt borozni, kávézni, netán forrócsokizni. Italozás közben több lehetőségünk adódik, hogy a velünk egy társaságban lévőkkel beszélgessünk. Olyankor mindenkinek jólesik csak ülni a kávézó kellemes melegében, vagy akár otthon, és kibeszélni magából az élet nagyobb és kisebb dolgait a szeretteinek.

Akik a kirándulásokat kedvelik, azoknak merem ajánlani, hogy ne legyenek félénkek és folytassák ezt a tevékenységüket ebben az évszakban is. Ehhez rétegesen kell felöltözniük, hogy valóban útnak tudjanak indulni. Előfordulnak olyan környezeti tényezők, amik lehetetlenné teszik, hogy bizonyos helyekre ellátogassunk télen, azonban ezeken kívül Pécsnek számtalan csodás része van, amit megnézhetünk. Ha az időjárás is úgy akarja és esik idén a hó, akkor érdemes elmenni Pécs egyik kilátójához vagy szimplán a Mecsek egyik magasabb részére, és lenézni a város hó borította csodás épületeire. Ha nem szeretnénk ennyire felmenni, akkor a Székesegyház vagy a Kőkert is egyszerű, de élvezetes programnak ígérkezhet számunkra. Ha a hideg nem áll az utunkba, akkor szóba jöhet még az adventi vásár, ahol karácsonyig tartalmas időt tölthetnek el egymással az ismerősök, családtagok, finom italokat ihatnak és beszélgethetnek egymással. Mint minden évben, a Széchenyi tér idén is csodás színekbe öltözött, rengeteg kis karácsonyi bódéval és programmal. Ha nem is szeretnénk hosszabb ideig kint lenni a téren, egyszer mindenképpen érdemes elmenni és megcsodálni a fényeket, valamint beleszippantani a kürtőskalácsos és forralt boros levegőbe.

Azok, akik oda és vissza vannak a zenéért, nem lesznek program nélkül hagyva a téli időszakra sem. December végén egy pár napos koncertprogram veszi kezdetét a városban, ahol a sok fellépő között Pécsre látogat a Neoton Família is egy koncertre. December harmincadikán este hét órakor kezdődik a koncert. Akik imádják a retrót, illetve az együttest, azoknak határozottan javasolom, hogy vegyék fontolóra a részvételt az  előadáson. Nincs is jobb annál, mint az egyik kedvenc együttesed zenéire üvölteni, magad körül olyan emberekkel, akik szintén rajongók.

 

A legapróbb program is nagy élménnyé válhat, akár otthon, vagy a házon kívül történik. Ez minden évszakra igaz, viszont most a téli időszakot éljük, szóval vedd fel azt a bakancsot, öltözz fel melegen, sapkát és sálat fel, és indulás Pécs utcáira!

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük